Az EU, mivel a legnagyobb politikai központ,Jelenleg 27 államban van. 2004-ben, amikor csak 25 állam volt, ellenőrizetlenné vált és elvesztette demokráciáját. Ezért akkoriban felmerült a kérdés az Európai Unió alkotmányának elfogadásáról. A fejlesztés több éve lehetővé tette egy nagyon demokratikus törvény létrehozását, amelyet később minden résztvevő ország aláírt. De csak 18 állam írta alá. Ezért a legtöbb törvényt törölni vagy módosítani kellett.
Az új reformdokumentumot hívtákA Lisszaboni Szerződésben nem szerepelt az „alkotmány” szó, és 2007. december 13-án az Európai Unió mind a huszonhét állam aláírta Portugália fővárosában. Így ez a megállapodás felváltotta az Európai Unió régi alkotmányát, amelynek célja az EU irányítási rendszerének reformja volt, és az EU működésének alapjául is szolgált a következő húsz évben.
A Lisszaboni Megállapodás egyensúlyt teremtett az EU tagállamainak érdekei és céljai között, így az utóbbi „nagyhatalom” státuszt kapott.
E megállapodás szövege módosította a fő szövegetaz Európai Unió három dokumentuma: a Római Szerződés, a Maastrichti Szerződés és az Atomenergia-szerződés. Az Unió jogalapja két naprakésszé tett jogi aktus: a DES és a DFES, amelyek mindegyike azonos jogi erővel bír.
A DES tartalmazza a fő feladatokat és célokat, alapelveket ésAz EU alapelvei. Leírja a részt vevő országok együttműködési módszereit, valamint felvázolja az Unió külpolitikáját és biztonságpolitikáját. A DFES figyelembe veszi az EU politikájának irányát, szabadságát, jogszerűségét és biztonságát, valamint a külkapcsolatok, a pénzügyek szabályozási rendszerét.
Lisszaboni Szerződés számos protokollot alkota fő szerződések szerves része. Tehát vagy tisztázza a szerződések rendelkezéseit, vagy megfogalmazza egyes államok álláspontját különféle kérdésekben. Ezenkívül ez a szerződés rendszerezi a kompetencia elvét, azaz az Európai Uniónak nincs joga túllépni azon hatáskörön, amelyet a részt vevő országok biztosítanak.
A Lisszaboni Szerződés azt is előírjaaz Európai Unió háromszintű irányítási rendszere, amely felhatalmazással rendelkező intézményekből, más intézmények által hozott döntések alapján létrehozott testületekből és úgynevezett intézményekből áll.
Két struktúrát adtak az intézetekhez:A Tanács, amely a politikai hatalom legfelsõbb testülete, és a Központi Bank. A Tanácsnak két és fél évre megválasztott elnöke, valamint az EU biztonságpolitikai és külügyi fõképviselõje van. A képviselőtanács tagjainak száma nem haladhatja meg a hétszázötvenöt.
A Lisszaboni Szerződés előírja, hogy a három állam a Tanács úgynevezett elnökségét alkotja, ezt a posztot 18 hónapig töltik be.
A részes államoknak joga van egymáshozköteles megállapodásokat kötni abban az esetben, ha nem ellentétesek az Európai Unió által aláírt megállapodásokkal, vagy nem haladják meg az illetékességét.
Így a Lisszaboni Egyezmény megadtaaz Európai Unió azon képessége, hogy meghatározza és megvalósítsa a kül- és biztonságpolitikát, ideértve a belső piac és a vámunió működésével, a kereskedelemmel, a gazdasággal, a területi és a szociálpolitikával kapcsolatos kérdéseket is. Ezenkívül az EU-nak joga van foglalkozni energiaügyi, közrendi, közlekedési, környezetvédelmi és egészségügyi kérdésekkel és sok más kérdéssel. Az EU elkötelezett amellett, hogy segítséget és támogatást nyújtson valamennyi részt vevő állam számára az oktatás, a kultúra, az idegenforgalom és az orvostudomány területén.
