A legitimáció egy folyamata hatalom legitimitásának vagy törvényességének a társadalmon belüli megerősítése. Ennek a jelenségnek a lényege tükrözi a bizonyos hatalommal rendelkező személyek állandó vágyát, hogy megerősítsék politikai életképességüket. A hatalom legitimitása tehát a hatalom legitimitásának tömegesen történő elismerése, amely a lakosság önkéntes beleegyezésén alapul, hogy engedelmeskedjen döntéseinek.
Можно говорить о правомочности силы в случае, ha létrehozásának módszerei és tevékenysége eredményei összhangban állnak-e a legtöbb polgárra jellemző erkölcsi és jogi normákkal, politikai tudatossággal, nézetekkel, elvekkel és hiedelmekkel.
A Weber-et széles körben használják a politológiábana jogszerűség és az erő törvényességének besorolása. Weber koncepciója szerint az állami hatalom legitimitása hagyományos, jogi és karizmatikus.
A jogszerűség és a kompetencia hagyományos típusaarra támaszkodik, hogy a népesség hagyományainak és normáinak sérthetetlenségébe vetett hite támaszkodik egy adott társadalom egy bizonyos történelmi fejlődése során. Ezek az alapok szabályozzák a hatalmi viszonyokat, felhatalmazva egyesekre, mások pedig engedelmeskedve. A társaság minden tagjának be kell tartania a szabályokat. Engedetlenség esetén bizonyos szankciókat hagynak jóvá a társadalomban. A hagyományos hatalom tipikus legitimitása tükröződik a monarchikus rendszerekben. Ezenkívül a hatalom átadása az egyik személyről a másikra a hagyományokkal összhangban történik.
A hatalom karizmatikus legitimitása az alapjakülönleges személyes tulajdonságok, karizma - elszántság, bátorság, bátorság és így tovább. Így a politikai hatalom elismert és legális lesz. A karizma hozzájárulhat a vezető személyiségi kultuszának kialakulásához, idealizálásához és megtisztulásához. Az ilyen típusú hatalom legitimitása különböző politikai rendszerekben nyilvánulhat meg. A legitimitás és a hatalom legitimitásának karizmatikus típusa jellemző volt a Római Birodalomra, Julius Caesar alatt, Franciaország Napoleon, Szovjetunió alatt a Szovjetunió és Kína Mao Zedong alatt.
A hatalom jogi legitimitása az alapjaa társadalomban kialakított és alkalmazott jogalkotási rendszer, a konkrét történelmi körülményekkel összhangban. A politikai hatalommal rendelkező személyeket a meglévő jogi eljárás szerint nevezik ki (vagy választják). Ezenkívül a politikai szereplők tevékenységének szabályait egyértelműen megfogalmazták a jogi aktusok.
A legitimitás alapvető tulajdonságállami hatalom. A kifejezés a 19. század elején jelent meg Franciaországban, és a jogszerűség jellemzőjeként használták. Meg kell jegyezni, hogy abban az időben Napóleon hatalmát illetéktelennek és bitorlásnak tekintették, tehát jogellenesnek és jogosulatlannak (törvénytelen). Ezt követően a koncepció hatálya jelentősen megnőtt. Így a legitimitás nem csak a hatalom legitimitását és legitimitását jelölte, hanem annak a társadalmi helyzetnek a tükröződését is, amelyben a polgárok felismerik (egyetértenek vagy meg vannak győződve arról), hogy a létrehozott politikai erőnek joga van hozzárendelni számukra az állam viselkedésének egyik vagy másik változatát.
Weber elmélete szerint a jogosultság ésa hatalom legitimitását tehát két jellemző jellemzi. Az első a hatalom elismerése, amelyet az illetékes állami intézmények hajtanak végre. A második jel az állam polgárainak kötelessége alárendelni a hatalmat.
Meg kell jegyezni, hogy a politikai rendszer legitim és törvényes maradhat, a polgárok kifejezett bizalmatlanságával a rendszer egyes vezetői vagy intézményei iránt.
A legitimitásról szólva meg kell említeni annak szintjét (fokát). Minél alacsonyabb a legitimitás és legitimitás, annál több erőszakot használnak a politikai hatalom megtartására.
