A komplementaritás elve:egy módszertani posztulátum, amelyet eredetileg a nagy dán fizikus és filozófus, Niels Bohr fogalmazott meg a kvantummechanika területén alkalmazva. Bohr komplementaritási elve valószínűleg csak azért jött létre, mert korábban Kurt Gödel német fizikus javasolta következtetését és a híres tétel megfogalmazását a deduktív rendszerek tulajdonságairól, amely a formális logika területére vonatkozik. Niels Bohr kiterjesztette Gödel logikai következtetéseit a kvantummechanika tárgyterületére, és megközelítőleg így fogalmazta meg az alapelvet: a mikrovilág tárgyának megbízható és megfelelő megismerése érdekében azt meg kell vizsgálni olyan rendszerekben, amelyek kölcsönösen kizárják egymást, vagyis néhány további rendszerben. Ez a meghatározás a kvantummechanikában a komplementaritás elveként csökkent a történelemben.
Például vált a mikrovilág problémáinak ilyen megoldásáraa fény megfontolása két elmélet - hullám és a corpuscular - összefüggésében, ami egy feltűnően hatékony tudományos eredményhez vezetett, amely felfedte az embernek a fény fizikai természetét.
Niels Bohr a következtetés megértésébenmég tovább ment. Megkísérel értelmezni a komplementaritás elvét a filozófiai tudás prizmáján keresztül, és itt kap ez az elv egyetemes tudományos jelentőséggel. Az elv megfogalmazása így hangzott: bármilyen jelenség reprodukálása érdekében, annak megismerése érdekében jel (szimbolikus) rendszerben, további fogalmakat és kategóriákat kell igénybe venni. Egyszerűbben fogalmazva: a komplementaritás elve a megismerésben nemcsak lehetséges, hanem bizonyos esetekben szükséges több olyan módszertani rendszer használatát is, amely lehetővé teszi objektív adatok megszerzését a vizsgált tárgyról. A komplementaritás elve ebben az értelemben bebizonyosodott, hogy egyetért a logikai módszertani rendszerek metaforikus természetével - ezek mindkét irányban megnyilvánulhatnak. Ezért ennek az elvnek a megjelenésével és megértésével valójában azt is felismerték, hogy a logika önmagában nem elegendő a megismeréshez, ezért a logikai magatartás a kutatási folyamatban megengedhetőnek bizonyult. Végül a Bohr-elv alkalmazása hozzájárult a világ tudományos képének jelentős változásához.
Később Y. M.Lotman kibővítette a Bohr-elv módszertani jelentőségét, és törvényeit a kultúra szférájába vitte át, különös tekintettel a kultúra szemiotikájának leírására. Lotman megfogalmazta az információ mennyiségének úgynevezett paradoxonját, amelynek lényege az, hogy az emberi lét elsősorban az információs elégtelenség körülményei között zajlik. És amint fejlődik, ez a hiány folyamatosan növekszik. A komplementaritás elvének alkalmazásával kiegyenlíthető az információ hiánya egy másik szemiotikus (jel) rendszerbe történő fordításával. Ez a technika valójában a számítástechnika és a kibernetika, majd az internet kialakulásához vezetett. Később az elv működését megerősítette az emberi agy fiziológiai alkalmassága az ilyen típusú gondolkodásmódra, a féltekének aktivitásának aszimmetriája miatt.
Egy másik közvetített álláspontA Bohr-elv gyakorlása a német fizikus, Werner Heisenberg felfedezése a bizonytalanság viszonyának törvényéről. Tevékenysége úgy határozható meg, hogy felismerjük a két objektum azonos pontosságú, azonos pontosságú leírásának lehetetlenségét, ha ezek az objektumok különböző rendszerekhez tartoznak. Ennek a következtetésnek a filozófiai analógiáját Ludwig Wittgenstein adott, aki „A megbízhatóságról” című munkájában kijelentette, hogy valami bizonyosságának megerősítéséhez kétségbe kell vonni valamit.
Így Bohr elve hatalmas módszertani jelentőséggel bírt a tudományos ismeretek különféle területein.
